A somogyudvarhelyi óvoda évzáró és ballagási ünnepségén 2011. június 3-án sok hozzátartozó és érdeklődő előtt szerepelt a kétcsoportnyi óvodás.

Az ünneplés a vendégek köszöntése után a kisebbek műsorával kezdődött. Kedves kis gólyás-békás versekkel, dalokkal, dalos játékokkal kedveskedtek szüleiknek, rokonaiknak.

Azt követően a nagyobbak, így Pünkösdhöz közeledve pünkösdölőt játszottak.

Az idén nyolc kisgyermeknek fejeződött be a legkisebb kori nevelő munka, akik az óvó nénik és dadus nénik kíséretében tették meg utolsó közös sétájukat az óvoda falai között.

A nagycsoportosok az iskolába készülők komolyságával, verses-dalos összeállítással, ballagó tarisznyával vállukon köszöntek el az óvodától, társaiktól és dolgozóktól.

A legkisebbek és a középső csoportosok verssel és a virággal kedveskedtek nekik.

 Az ünnepi műsoruk végén boldogan ölelték meg szüleiket, rokonaikat miközben virágok és ajándékok sokasága varázsolt ballagási hangulatot köréjük.

Ismét elballagott nyolc óvodás, akik a 3-4 év alatt hozzánk nőttek és bármilyen hihetetlen is magukkal visznek a szívünkből egy-egy darabot.

Reméljük ők sem felejtenek el minket s jó „útravalót” vive  tarisznyájukban boldog, sikeres iskolások lesznek és felnőttként is szívesen, örömmel gondolnak vissza gyemekkorukra. 

(írta:Dergez Lászlóné)