MEGHÍVÓ!

Somogyudvarhely Község Képviselő-testülete szeretettel hívja  2010. október 23-án este 17:30 órakor  a Művelődési Házba.

 Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójára emlékezünk.

Szomorú szívvel értesültünk róla mindannyian akik ismertük és szerettük, hogy Huszár Dezső iskolánk gyémántdiplomás igazgatója életének 85. éveben csendben elhunyt.

Temetése 8-án pénteken, 12.30 órakor lesz a kaposvári nyugati temetőben.

Somogyudvarhely községe egykori öreg  tanárát, kitüntetett igazgatóját nagy veszteségként, szomorúsággal gyászoljuk.

Huszár Dezső 1925-ben született. A csurgói Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumban érettségizett 1944-ben.

A szentai iskola vezető tanára volt 1947 és 1953 között. 1953-tól került az Iskolánkba, ahol igazgatóként 1985-ig dolgozott.

Munkájáról több könyvben is elismerően nyilatkoznak.

A feltámadás hitének reménységével búcsúzunk tőle a falu nevében.

2010. október 3.

Kiss Kornél polgármester

ifj. Horváth Zoltán alpolgármester

Bokros Ferenc

Faragóné Horváth Andrea

Huszics Frigyes

Kozma Andor

Radák László

Bővebben a választás eredményeiről

Somogyudvarhely Község Önkormányzata

2010 agusztus 21-én 

rendezi meg a település falunapját.

HELYSZÍN: KÉTNYÁR CSÁRDA

Belépés: Ingyenes!!!

A falunappal egyidőben fogadjuk a Bögözi testvértelepülés küldöttségét.

Az erdélyi vendégek fogadásával kapcsolatban 2010.08.16-án

20 órakor tartunk megbeszélést a Művelődési Házban. 

Gyermek program:

Légvár, bucsús holmik, lufi, pattogatott kukorica

kézműves foglalkozás, aszfaltrajz verseny, sport vetélkedő

Délelőtt a focipályán 

Kispályás Labdarúgó Torna

6 csapat részvételével.

Állófogás a bögözi vendégek és vendéglátóik tiszteletére.

A délután részletes programja 15 órától:

Ünnepi beszéd, testvértelepülés köszöntése

Helyi óvodások műsora

Helyi iskolások műsora

Kultúrális program

Németh József nótaénekes műsora

Horváth Béla énekes műsora

Gyékényesi Férfikórus műsora

Kukoris Hagyományörző műsor

Blue Melody zenekar

Utcabál

Minden érdekődőt szeretettel várunk!

Felhívás árusok és vásározók részére a falunapon való részvetel feltételeiről:

2010 agusztus 21-én megrendezésre kerülő falunapon csak az aláábi feltételeknek eleget tevő vállakozások végezhetnek árusítást és egyéb szolgáltatási tevékenységet:

-A tevékenység végzésére előre írásban 2010. auguztus 11-ig érvényes ajánlatot nyújt be és vele az Önkormányzat külön megállapodást köt.

-Tevékenységi körönként csak egy vállakozó árusíthat. (pl.: 1 édesség-, 1 játék-,1 vattacukor...)

-Kézművesekre és iparművészekre (cserépedény, fafaragók) csak megállapodási kötelezettség vonatkozik.

-Nyertes ajánlat esetén 3000 Ft kauciót kell előre fizetni a szemételtakarítás miatt, melyet a terület megfelelő visszavétele után a vállalkozónak visszafizet az Önkormányzat.

-Ringlis a rendelkezésre álló hely miatt nem engedélyezett.

Az írásos ajánlatnak tartalmazni kell a következőket:

-vállalkozás megnevezése, érteítési címe, telefon, e-mail

-tevékenységi kör(ök) megnevezése

-igényelt terület meghatározása

-ajánlati ár (a képviselőtestület határozata alapján min. 300 Ft/négyzatméter/nap)

A nyertes ajánlattévőket 2010 augusztus 13-ig értesítjük a megadott elérhetőségen. A nyertes ajánlatot tevő a legjobb területhasználati díjat megajánló vállalkozás.

Részletes szóbeli információkért Szarvas Zsolt körjegyzőhöz lehet fordulni a 82/546-011 számon.

Somogyudvarhely Község Önkormányzata

szeretettel várja

Önt és kedves családját,

2010. március 13-án (szombaton),

a Művelődési Házban

16 órakor tartandó

Ünnepi megemlékezésre.

Az est vendége: Szászfalvi Lászlóországgyűlési képviselő

Kedves Látogató!

 

Szeretettel köszöntöm Önt honlapunkon és remélem, hogy az információkból egy fejlődő települést - és hogy ez így legyen, ezért sokat tenni akaró faluvezetést, és szorgalmas közösséget - ismerhet meg.

Úgy hisszük, hogy múltunk kulturális és természeti értékeink arra inspirálnak bennünket, hogy ne csak ápoljuk azokat, hanem mások számára is megismerhetővé tegyük.

Honlapunk azért készült, hogy általa minket - az itt élőket - megismerhessenek, és információkat kapjanak a helyi gazdaság és közélet lehetőségeiről.

Ha a lakóhelyünk komfortja, a táj szépsége megragadja Önt, látogasson meg bennünket, legyen a vendégünk, barátunk. Örömmel fogadunk minden jó szándékú embert.

 

Tisztelettel:

Tóth László
polgármester